október 3, csütörtök.

A szerdai majdnem teljes egészében az utazással telt. Reggeltől készítették Blairt az útra, minden gond nélkül ment. Délután kettőkor útra készen állt az űrhajó előtti vizsgálaton, ahol úgy döntöttek, hogy megfelel az útra. Beszállt az űrhajóba, ahol egy fehér köpenyes ember rögtön megragadta a karját, és beleszúrt egy injekciót.
És aztán minden elsötétült.

Mikor felébredt, egy ágyon feküdt, és csak egy pár tökéletesen fényesre súrolt Martens bakancsot látott. Felült, kinyújtózott, és megnézte, kié. Legnagyobb meglepetésére Russel állt az ágya mellett, katonai egyenruhában.
 - Megérkeztünk- mosolygott a lányra.
 - Mennyi az idő?- ráncolta a szemöldökét.
 - Milyen idő szerint?- pillantott karórájára a fiú.
 - Hogyhogy milyen idő szerint?! Milyen idő lenne?
 - Lehet földi, de lehet "xivantosi" idő is.
 - Most melyik az aktuális?
 - A xivantosi.
 - És az mennyi?
 - 18.30.
 - Menjünk.
 - Gyere- nyújtotta felé a kezét, a lány pedig kissé vonakodva elfogadta.- Most be kell mutatnom téged Mrs.Hamilton-nak, utána valószínűleg körbe kell, hogy vezesselek. Holnap kapsz állást, én pedig egész nap az idegeidre mehetek- tálalta fel a jövöjét.
 - Csodás. Ki az a Mrs. Hamilton?
 - Az űrállomás vezetője.
 - Jó.
 - Figyelj, ne ijedj meg tőle, elsőre kicsit... ööhhmm... mindegy,majd meglátod.
Végigsétáltak egy hosszú folyosón, aztán benyitottak az ajtón. Egy nő ordítozott Blair számára ismeretlen nyelven egy szolgálóval. Mikor az elment, Russel szalutált a nőnek, majd ugyanazon a nyelven elkezdett beszélni Mrs. Hamiltonhoz. Közben a lány alaposan figyelemre vehette a nőt. Ami rögtön szemet ütött neki, az az, hogy az arcán és a nyakán végigfut egy hosszú seb. A szeme alatt kezdődik, és a nyaka közepén ér véget. A haja rövidre van nyírva, vállai szélesek, tekintete határozott, és a katonákhoz hasonló egyenruhát visel. Hangosan, idegesen beszél Russelhez, aki láthatóan teljesen nyugodt, Blairt viszont kirázza tőle a hideg.
Mikor befejezik a beszélgetést, a fiú ismét szalutált, aztán kilépett az ajtón, és magával húzta a lányt, akinek ekkor tűnt fel, hogy a laza kézfogás már inkább görcsös szorítás volt.
 - Minden oké?- nézett rá Russel komolyan.
 - Persze- hazudta Blair.
 - Naná- forgatta a szemét gúnyosan.- Körbevezesselek, vagy szeretnél pihenni?
 - Nézzünk szét.
 - Te tudod- rántotta meg a vállát, és elindult.

Körülbelül két óráig sétáltak, Russel mindent megmutatott Blairnek, aki bár nagyon figyelt, mégis mindent teljesen egyformának tartott, tehát nem jegyzett meg semmit.
 - Ugye nekem nem kell itt egyedül mászkálnom?- nézett aggódva a fiúra a 'túra' után.
 - Dehogy. Csak naponta két órát.
 - Két órát??- húzta fel a szemöldökét fáradtan.
 - Igen.
 - Hű... izé.. mennyi az idő?
 - Háromnegyed kilenc.
 - Mehetek aludni?
 - Persze- mondta, és a szobájához vezette a lányt.
 A szoba aránylag nagy volt, egy fürdőszobából, egy ágyból és egy mininappaliból állt.
 - Jóéjt- mosolygott Blairre a fiú.
 - Köszi. Neked is.
 - Kösz- ráncolta a szemöldökét Russel.
Blair belépett a szobájába, leroskadt az ágyára, elkezdte bámulni a plafont, és, ahogy itt volt,rájött, hogy rohadtul hiányzik neki az otthona. Hiányzik az anyja, az apja, hiányzik Miranda, de még az az áruló Mike is hiányzik neki. Fejben elkezdte összeszedni a dolgokat, amik miatt hazamenne, és mire a lista felére ért, patakokban folytak a könnyei. Minél több dolog gyűlt a listára, annál keservesebben zokogott. Zakadozottan lélegzett, zihált, ömlöttek a könnyei.
 - Hé- kopogott az ajtón Russel.- Bejöhetek??
A lány némán bólintott, aztán rájött, hogy a fiú nem látja, de már be is nyitott.
 - Mi a baj?- nézett ijedten a fiú.
 - Semmi- törölte le könnyeit Blair.
 - Oké, nem lenne szabad, de..-ült le az ágy szélére.- Tényleg. Mi történt?
 - Komolyan semmi.
 - Ha úgy mondanád, hogy nem hallgatom lassan öt perce, hogy sírsz, és nem lenne könnyes az arcod, akkor talán elhinném. Így teljesen esélytelen.
 - Jól van, na... csak az van, hogy- tört fel belőle újra a zokogás.- Az, hogy ki..mondottan- kulturált magán- hiányzik a.... minden. Hiányzik a családom, a barátaim, még a hülye suli is hiányzik.

 - Nyugi- húzódott közelebb hozzá a fiú.- Idővel jobb lesz. Ki kell bírni. Nem egyzerű, de csak idő kell. Figyelj- kezdett suttogni.- Szereztem valamit, ami szerintem a tiéd. Holnap reggel odaadom. Rendben?

 - Mi az?- pislogott nagyokat Blair.

 - Holnap meglátod. Addig aludj- állt fel. 

 - Szia!

 - Szia- mosolygott halványan, és kilépett az ajtón.