október 6., vasárnap

Vasárnap Blairnek nem kellett dolgoznia, ezért ideje nagy részét a Raktárban töltötte Zoeval és Russellel zenét hallgatva. A szabad két órájában se unatkozott, ugyanis összefutott Nickkel, ezért beszélgettek egy kicsit. Érdekes volt, hogy két óra hossza alatt se tudott meg semmi újat a fiúról, mert ő mindig elterelte a beszélgetést valami hétköznapi, unalmas témára. A  két óra elteltével Russel eljött a lányért, és visszamentek a Raktárba.
 - Szia- mosolygott rá Zoe, mikor találkoztak.
 - Heló- erőltetett arcára mosolyt Blair is.
 - Szeretnél nézni egy filmet?-húzta föl játékosan a tökéletesre szedett szemöldökét Zoe.
 - Hűha.. milyen filmet?
 - Bármilyet.
 - Menjünk- vigyorgott lelkesen a lány.- Vagyis...Russel?- nézett kérdőn a fiúra.
 - Hm?
 - Nem gond?
 - Ja, dehogy...
 - Oké.
 - Induljunk-ragadta karon Zoe a lány.
A filmrészlegben több ezer polcnyi film sorakozott, Blair nem győzött hová nézni.
 - Mit szeretnél?
 - Mit lehet?
 - Bármit- felelte egyszerűen.
 - Hű... nem tudom... ajánlasz valamit?
 - Nem tudom, milyen az ízlésed filmek terén, de ha mondasz egy műfajt, akkor könnyen segíthetek.
 - Műfajt...?- ráncolta a szemöldökét.
 - Hány filmet láttál eddig?
 - Az unalmas szappanoperákon kívül, amik az öreg néniknek mennek esténként? Egyet se.
 - Na ne. Semmit?
 - Semmit.
 - Hááát... akkor ez nehéz menet lesz.
 - Russel..?- nézett segítségkérőn a fiúra Blair.
 - Igen?- húzta fel meglepődötten a szemöldökét.
 - Nem tudsz ajánlani valamit?
 - Szoktál olvasni?-tette fel a látszólag egyáltalán nem ide tartozó kérdést.
 - Néha... miért?
 - Milyen témában?
 - Hát... leginkább régi szerelmes regényeket olvasok..- sütötte le a szemét a lány.
 - Hmmm..-lépett oda a kis géphez a fiú.-Mit szólnál ehhez?- bökött rá a képernyőre. A lány végigfutott szemével a leíráson, megnézte a képet, és nagyon érdekesnek találta a történetet, bólintott egyet.
 - Szerintem ezt nézhetnénk.
 - Oké. Akkor menjünk.
 - Hova?
 - Van itt egy rész, ahol a filmeket szoktuk vetíteni- kezdte magyarázni Zoe.
 - Tényleg? Menjünk- bólintott Blair.
 Amíg a moziterem felé tartottak, Blairnek feltűnt, hogy Zoe és Russel nem úgy viselkedtek együtt, ahogy többnyire szoktak. Az előző nap még el se engedték volna egymást, és szinte ki se másztak egymás szájából. Ezzel szemben most a lány elöl ment, a fiú pedig hátul, sőt a moziban is Blair került középre, amin még jobban meglepődött, mivel a film tipikusan romantikus volt, amit a párok végignyálaznának.
Amikor a film véget ért, Blair rögtön megkérte, hogy hadd maradjanak kicsit négyszemközt Zoeval.
 - Figyelj... mi van veled és Russellel?
 - Mi lenne?- húzta fel a szemöldökét a lány.
 - Hát.. csak az, hogy tegnap még tökéletesen nyálas pár voltatok, most meg semmi.
 - Ja.. szakítottunk- rántotta meg a vállát.
 - Mi?- szaladt fel Blair szemöldöke.
 - Hát na. Egy kapcsolat se tart örökké.
 - Igen, de hát... egyik napról a másikra? És hogyhogy nem...?-harapta el a mondatot.
 - Hogyhogy nem mi? Hogyhogy nem lettem depis? Vagy hogyhogy nem látszódott se rajta, se rajtam?
 - Hát... igen.. nagyjából ez.
 - Számítottam rá. Nem volt olyan stabil a kapcsolatunk, és inkább voltunk haverok, mint  barát és barátnője.
 -Aha.. oké- bámult értetlenül maga elé.
 - Blair!-szólt oda Russel.
 - Igen?
 - Mehetünk?
 - Ja, naná- bólintott picit a lány, aztán elköszönt Zoetól.
 - Na, miről sutyorogtatok?
 - Semmiről- rántotta meg nemtörődömül a vállát a lány, és kiindult a Raktárból.

Este Blair elővette a dédnagyanyja naplóját, és újra fellapozta, már sokadik alkalommal.
 - Hahó- kopogott az ajtón Russel.
 - Igen?- nézett rá a lány.
 - Bejöhetek??
 - Az a feladatod, nem?
 - Igaz- nyitott be az ajtón.- Mit nézel?
 - A naplót. Nem értem.
 -  Mutasd- ült le mellé az ágyra.
 - Ez az egész olyan zavaros. Már többször végigolvastam,de egész egyszerűen semmi.
 - Figyelj.Szerintem próbáld meg más szemszögből nézni. Tüntesd el az összes dolgot, amit eddig tudtál róla, kezdd úgy, mintha most lenne először nálad.
 - Szerinted ez segít?
 - Biztosan - mondta a fiú, és hogy nyomatékosítsa állítását, bólintott egyet.
 - Oké. Akkor kezdjük elölről. - Blair becsukta a könyvet, mély levegőt vett, és kinyitotta az első oldalon.
A legelső papíron nem sok dolog volt.
"

Patricia Gawell naplója

 "And may the odds be ever in your favor."

 X.21.

"

 - Ez mit jelent?- bökött a lap közepén álló idézetre a lány, remélve, hogy a fiú tudja a száára ismeretlen nyelven íródott szó jelentését.

 - Ez egy idézet egy régi filmből. - Russel közelebb ült a lányhoz, és magához húzta a könyvet. - Azt jelenti - ráncolta a szemöldökét -, szabad fordításban, hogy "Sose hagyjon el benneteket a remény."

 - És nem szabad fordításban?

 - Nem tudom pontosan. Valami olyasmit, hogy lehet, hogy ez mind az önök javára válik..

 - Ebből hogy lett az előző?

 - A filmben így fordították- rántotta meg a vállát. 

 - Értem. Na, akkor lapozzunk.

És ez után egészen késő estig a naplót bújták

október 5., szombat

Blair első 'munkanapja' nyugisan telt. Miután Russel odaadta neki a naplót, Mrs. Hamilton megmondta, hogy kémiai kutatásokat fog végezni az orvosi osztályon, aztán, mivel más elég késő volt ahhoz, hogy elkezdje a délelőtti műszakját,meghagyta Russelnek, hogy vezesse körbe. A séta után ebédeltek, délután pedig a ány megkapta a munkaruháját, és a munkabeosztását.

A nap folyamán  volt alkalma találkoznia a 'főnökével', a 21 éves Nicholas Dountyval.

Mikor Russel magára hagyta, ő az orvosi körzetben lézengett, és egy szimpatikus, magas, izmos, nála pár évvel idősebb férfi lépett elé.

 - Jó napot, bizonyára te vagy Blair Frewen. Én a főnököd vagyok, Nicholas Dounty.

 - Jó napot, főnök úr...- nézett bizonytalanul a férfire Blair.- Igen, én vagyok Blair Frewen- nyújtotta felé határozottan a kezét, mire a fiú rögtön megrázta.

 - Nem kell magáznod, hiszen csak pár évvel vagyok idősebb nálad.

 - Mennyi idős is vagy?- kérdezett vissza a lány, kihangsúlyozva a vagy szót.

 - Huszonegy. És te?

  -Tizenhat éves vagyok, úgyhogy az a pár év sem lehet több ötnél.

 - Na látod. Az öt év szerintem nem sok.

 - Szerintem se- nézegette cipője orrát a lány.

 - És egyébként...- így elkezdtek beszélgetni. Blairnek eléggé megtetszett a fiú, de Nicknek sem volt közömbös. Addig voltak együtt, amíg Russel meg nem érkezett Blairért.

 - Szia, Russel! Ő itt Nick. Nick, ő a "testőröm", Ru...

 - Pontosan tudom, hogy ki ez- nézett összehúzott szemekkel a fiúra Nicholas.

 - Ennyire azért ne örülj, hogy látsz, Nick- köpte a szemébe a szavakat Russel.- Blair, menni kéne. Mutatni akarok valamit- kezdte el húzni a lányt.

 - Oké, na. Szia Nick- integetett.

 - Szia, Blair- mosolygott rá, a lány pedig apró puszit nyomott az arcára.

 - Na, mit akartál mutatni?- kérdezte Blair Russeltől, mikor kiléptek az orvosi részlegből.

 - Ja, csak van itt néhány régi dolog... de nem hiszem, hogy érdekelnének- mondta kissé durcásan a fiú.

 - Milyen régi dolgok??- csillant fel Blair szeme.

 - Csak pár 21. század elejéből származó film-, és hanganyag. Meg néhány könyv.

 - Hűű- nézett ámulattal a lány.- Megmutatod??

 - Talán majd valamikor...

 - Naaa. most mi bajod van?

 - Semmi.

 - Aha. Persze. Tényleg, mi van?

 - Komolyan nincs semmi.

 - Oké. Akkor most csináljuk azt, hogy elmondod, hogy mi a bajod.

 - Nincs semmi, értsd meg!- emelte fel a hangját.

 - Nickkel van bajod, ugye?

 - Ááá, nem, dehogy- ironizált a fiú.

 - Na. Láttam, hogyan néztél rá. Mi bajotok van egymással?

 - Ő nem bír valamiért, én pedig nem bírom, mert nem bír. Ennyi.

 - Pedig nagyon jófej. Meg helyes is- merengett el, de mikor látta, Russel hogy néz rá, kapcsolt.- Mindegy... Szóval megmutatod a régi dolgokat?

 - Talán.

 - Oké, Nick biztos megmutatja.

 - Ha azt akarod, akkor miért engem kérsz meg?- húzta fel a szemöldökét.

 - Na, ne csináld már. Tudod, hogy azért mondtam, hogy csakazértis te mutasd meg.

 - Jó, megmutatom- forgatta a szemét Russel, de igazából valahol örült is annak, hogy a lány őt választotta.

 - Köszönöm- vigyorodott el önelégülten Blair.

Nagyjából tíz perc séta után elérkeztek a szimplán Raktárnak nevezett helyre, ahol 2000-es évekbeli film-, kép-, szöveg-, és hanganyagokkal foglalkoztak. Ezek alatt nem propagandákat értünk, vagy titkos hangfelvételeket az összeesküvőkről, titkos szerződéseket, esetleg fényképeket az akkori 'uralkodóról'. Ennél sokkal egyszerűbb volt. Az akkor populáris zenéket, filmeket, magazinokat, és sok hasonlót.

 - Ez hatalmas- kapkodta tágra nyílt szemeit a lány.

 - Hát, elég nagy- bólintott a fiú, Blairt figyelve.

 - Mik vannak itt?

 - Filmek, zenék, könyvek, hasonlók.

 - Zene??- kapta fel a fejét a lány, ugyanis mindig nagyon érdekelték, hogy miket hallgathattak régen az emberek.

 - Igen.

 - Hol vannak?

 - Gyere- fogta kézen a lányt, és elkezdte magával húzni.

A Raktár kerek épületének jobb alsó részén, ha óra szerint nézzük, a 4 és 5 közötti körcikkben voltak. Hatalmas, szinte a plafonig érő polcok, telis-tele megpakolva CD-kkel, mindegyik polcsor alján egy digitális zenelejátszó, fülhallgatóval.

 - Ez bámulatos- ámuldozott Blair.

 - Hát igen, elég menő- rántotta meg vállát lazán, mintha semmiség lenne.

 - Russel!- kiáltotta egy női hang messziről, és egy barna hajú, alacsony, szép arcú lány futott feléjük, egyenesen a fiú karjaiba, ahol rögtön csókban forrtak össze ajkaik.- Visszajöttél?- pislogott ártatlan macskaszemeivel a fiúra.

 - Igen. Itt vagyok, mint látod, és ahogy tapasztalhattad, nem csak egy hologram, hanem valóban hús-vér emberi lényemben.

 - Jajj, annyira örülök- ölelte szorosan át.- De hogyhogy visszakerültél? Nem hat hétről volt szó? Most pedig egy hete mentél el, és itt vagy! Mi történt? És ki ő?- nézett furán a Blair felé.

 - Majd később mindent elmagyarázok, oké? Ő itt Blair, neki tulajdonképpen az életére vigyázok, ő pedig- címezte Blairnek- a barátnőm, Zoe.

 - Szia- nyújtotta felé a kezét barátságosan mosolyogva a pici, barna hajú lány.

 - Heló- rázta meg zavartan a kezét.

 - Figyelj, meg szeretnék mutatni Blairnek néhány számot. Tudsz neki ajánlani valamit?

 - Igen- csillant fel Zoe szeme.- Gyere- mosolygott biztatóan Blairre, aki korántsem volt ennyire biztos magában, épp ezért segítségkérőn pillantott Russel felé, aki csak óvatosan biccentett egyet,majd követni kezdte a két lányt.Zoe odalépett az egyik lejátszóhoz, nyomogatni kezdte, aztán felcsillant a szeme, elmosolyodott, és Blair felé tartotta a fülhallgatót.

 - Nekem ő az egyik kedvencem, bár a stílusa kissé nyomaszt- ecsetelte, amíg elindította a dalt, vele együtt pedig a videoklipet is. Blairnek tetszett a dal basszusa, és a videóban lévő nő is szimpatikus volt.

 - Hogy hívják?- kérdezte Zoet a dal vége után.

 - Lorde- terült szét édes mosoly kerekded arcán.

 - Tetszik. Mi a.. szám címe? 

 - Royals. 

 - Van több dal is tőle?- érdeklődött.

 - Persze. Ezek közül válogathatsz.....- mutatott a képernyőre, Blair pedig kiválasztott találomra egy neki tetszőt. 

 - Ez elképesztő- nézett egyszer Zoera, egyszer Russelre.

 - Hát igen- bólogatott a fiú.- Aki nincs ebbe beleszokva.

 - Szeretnél nézni valami filmet?- vigyorodott el Zoe.

 - Filmet? Mármint.. igazi filmet? Élő emberekkel?- kerekedtek el a szemei.

 - Igen. Igaziakkal- bólogatott nyomatékosítva mondandóját Zoe.

 - Itt vannak?

 - Igen. Szeretnél megnézni egyet?

 - Még mennyire.

 - Gyere- fogta meg a kezét, és elkezdett szaladni a filmszektor felé.

 - Héé!!- kiáltotta mosolyogva Russel.- Álljatok meg!!

 - Érj utól!!- kiabált neki vissza Zoe.

 - Csak kapnám el őket- mosolygott a fiú, és elindult utánuk.

október 4., péntek

Amikor reggel Blair felkelt, egy pillanatig azt hitte, hogy otthon van. Tényleg csak a másodperc törtrészéig, de ez pont elég volt neki arra, hogy mikor tudatosul benne, hogy nem, kissé elkeseredetten és lecsigázottan mászott ki az ágyából. Kilépett az ajtaján, és meglepődve konstatálta, hogy Russel teljesen éberen üldögél a hálószobája ajtaja mellett.
 - Szia- köszönt rá a fiú, mikor észrevette.
 - Jó reggelt- túrt a hajába esetlenül a lány.- Mennyi az idő?
 - Fél tizenegy- felelte magától értetődően Russel.
 - Uhhh.. ennyit aludtam?
 - Nem.. Csak tudod, itt egy nap egész pontosan 21 óra. Ezért tűnhet többnek.
 - 21 óra?- nézett rá döbbenten a lány.- Akkor gyakorlatilag a nap felét végigaludtam??
 - Nagyjából. De ne gond. Csak meg kell szoknod, hogy nyolckor kelünk.

 - Ahhoz mikor kell lefeküdni?

 - Nyolckor. Vagy kilenckor. Attől függ, hogy mennyit szeretnél aludni. 

 - Sokat. Nagyon sokat.

 - Akkor nyolc. 

 - Nem azt mondtad véletlen tegnap este, hogyvan valamid számomra?

 - De, valóban van. Oda is adnám, de nem szeretnél előtte esetleg átöltözni?- kérdezte a fiú arra utalva, hogy a lányon még a tegnap kapott, térdig érő szövetruha van. 

 - Ja, de... Kellene..- piszkálta zavartan a haját Blair, azután eltűnt a fürdőszobában. 

Öt perc elteltével kilépett a fürdőből, maga köré tekert törölközővel. A fiú érdeklődve figyelte, de nem szólt semmit. Blair a hálószobában lévő szekrényben talált magának egy fekete farmert, és egy bő, szürke szövetinget. (Mármint nyilván többet is talált, de ezt vette fel.)

 - Készen vagy?- nézett rá felvont szemöldökkel Russel. 

 - Igen. 

 - Tessék- nyújtott felé egy egészen könyv alakú dolgot. A lány elkezdte lehámozni róla a csomagolást, és mikor meglátta, hogy mi az, elállt a szava. 

 - Russel..- pislogott hatalmasakat a fiú felé.- Ez... Ez komoly?- kérdezte suttogva.

 - Igen- suttogta és állítását  megerősítette egy bólintással is. 

 - Úristen- készült Blair visszafolytani kitörni készülő sikolyát.- Köszönöm. De hogyan? És..

 - Csak megvan. Oké?

 - Köszönöm. Isten vagy!!- áradozott a lány.

 - Hát igen... -dőlt hátra a székében Russel.- Csodálatos vagyok- egy pillanatig némán néztek egymás szemébe, aztán egyszerre tört ki belőlük a nevetés. 

  - Tényleg köszönöm- mosolygott rá a lány. 

A dédnagymamája naplója volt

október 3, csütörtök.

A szerdai majdnem teljes egészében az utazással telt. Reggeltől készítették Blairt az útra, minden gond nélkül ment. Délután kettőkor útra készen állt az űrhajó előtti vizsgálaton, ahol úgy döntöttek, hogy megfelel az útra. Beszállt az űrhajóba, ahol egy fehér köpenyes ember rögtön megragadta a karját, és beleszúrt egy injekciót.
És aztán minden elsötétült.

Mikor felébredt, egy ágyon feküdt, és csak egy pár tökéletesen fényesre súrolt Martens bakancsot látott. Felült, kinyújtózott, és megnézte, kié. Legnagyobb meglepetésére Russel állt az ágya mellett, katonai egyenruhában.
 - Megérkeztünk- mosolygott a lányra.
 - Mennyi az idő?- ráncolta a szemöldökét.
 - Milyen idő szerint?- pillantott karórájára a fiú.
 - Hogyhogy milyen idő szerint?! Milyen idő lenne?
 - Lehet földi, de lehet "xivantosi" idő is.
 - Most melyik az aktuális?
 - A xivantosi.
 - És az mennyi?
 - 18.30.
 - Menjünk.
 - Gyere- nyújtotta felé a kezét, a lány pedig kissé vonakodva elfogadta.- Most be kell mutatnom téged Mrs.Hamilton-nak, utána valószínűleg körbe kell, hogy vezesselek. Holnap kapsz állást, én pedig egész nap az idegeidre mehetek- tálalta fel a jövöjét.
 - Csodás. Ki az a Mrs. Hamilton?
 - Az űrállomás vezetője.
 - Jó.
 - Figyelj, ne ijedj meg tőle, elsőre kicsit... ööhhmm... mindegy,majd meglátod.
Végigsétáltak egy hosszú folyosón, aztán benyitottak az ajtón. Egy nő ordítozott Blair számára ismeretlen nyelven egy szolgálóval. Mikor az elment, Russel szalutált a nőnek, majd ugyanazon a nyelven elkezdett beszélni Mrs. Hamiltonhoz. Közben a lány alaposan figyelemre vehette a nőt. Ami rögtön szemet ütött neki, az az, hogy az arcán és a nyakán végigfut egy hosszú seb. A szeme alatt kezdődik, és a nyaka közepén ér véget. A haja rövidre van nyírva, vállai szélesek, tekintete határozott, és a katonákhoz hasonló egyenruhát visel. Hangosan, idegesen beszél Russelhez, aki láthatóan teljesen nyugodt, Blairt viszont kirázza tőle a hideg.
Mikor befejezik a beszélgetést, a fiú ismét szalutált, aztán kilépett az ajtón, és magával húzta a lányt, akinek ekkor tűnt fel, hogy a laza kézfogás már inkább görcsös szorítás volt.
 - Minden oké?- nézett rá Russel komolyan.
 - Persze- hazudta Blair.
 - Naná- forgatta a szemét gúnyosan.- Körbevezesselek, vagy szeretnél pihenni?
 - Nézzünk szét.
 - Te tudod- rántotta meg a vállát, és elindult.

Körülbelül két óráig sétáltak, Russel mindent megmutatott Blairnek, aki bár nagyon figyelt, mégis mindent teljesen egyformának tartott, tehát nem jegyzett meg semmit.
 - Ugye nekem nem kell itt egyedül mászkálnom?- nézett aggódva a fiúra a 'túra' után.
 - Dehogy. Csak naponta két órát.
 - Két órát??- húzta fel a szemöldökét fáradtan.
 - Igen.
 - Hű... izé.. mennyi az idő?
 - Háromnegyed kilenc.
 - Mehetek aludni?
 - Persze- mondta, és a szobájához vezette a lányt.
 A szoba aránylag nagy volt, egy fürdőszobából, egy ágyból és egy mininappaliból állt.
 - Jóéjt- mosolygott Blairre a fiú.
 - Köszi. Neked is.
 - Kösz- ráncolta a szemöldökét Russel.
Blair belépett a szobájába, leroskadt az ágyára, elkezdte bámulni a plafont, és, ahogy itt volt,rájött, hogy rohadtul hiányzik neki az otthona. Hiányzik az anyja, az apja, hiányzik Miranda, de még az az áruló Mike is hiányzik neki. Fejben elkezdte összeszedni a dolgokat, amik miatt hazamenne, és mire a lista felére ért, patakokban folytak a könnyei. Minél több dolog gyűlt a listára, annál keservesebben zokogott. Zakadozottan lélegzett, zihált, ömlöttek a könnyei.
 - Hé- kopogott az ajtón Russel.- Bejöhetek??
A lány némán bólintott, aztán rájött, hogy a fiú nem látja, de már be is nyitott.
 - Mi a baj?- nézett ijedten a fiú.
 - Semmi- törölte le könnyeit Blair.
 - Oké, nem lenne szabad, de..-ült le az ágy szélére.- Tényleg. Mi történt?
 - Komolyan semmi.
 - Ha úgy mondanád, hogy nem hallgatom lassan öt perce, hogy sírsz, és nem lenne könnyes az arcod, akkor talán elhinném. Így teljesen esélytelen.
 - Jól van, na... csak az van, hogy- tört fel belőle újra a zokogás.- Az, hogy ki..mondottan- kulturált magán- hiányzik a.... minden. Hiányzik a családom, a barátaim, még a hülye suli is hiányzik.

 - Nyugi- húzódott közelebb hozzá a fiú.- Idővel jobb lesz. Ki kell bírni. Nem egyzerű, de csak idő kell. Figyelj- kezdett suttogni.- Szereztem valamit, ami szerintem a tiéd. Holnap reggel odaadom. Rendben?

 - Mi az?- pislogott nagyokat Blair.

 - Holnap meglátod. Addig aludj- állt fel. 

 - Szia!

 - Szia- mosolygott halványan, és kilépett az ajtón.

Kedd- délután

A délelőtti bejelentés alapján kettőkor megkezdődött az ítélethirdetés. A teremben már ott ült a bírónő, és a tanácskozók is a helyükön ültek már, sőt, páran a "közönségből" is helyet foglaltak. Blair előrebattyogott, a legelső sorba, leült a helyére, és a lábát lógatva, nem kicsit izgulva várt az ítélethozatalra. Titokban reménykedett, hogy a fiúnak nincs igaza, hogy nem kell itthagynia az otthonát; reménykedett, hogy a legrosszabb, ami történhet, az az, hogy javító-nevelőintézetbe küldik pár hónapra.

De semmit sem tudhatott, amíg ki nem hirdették.

 - Figyelem, figyelem!!!- kopogott a mikrofonba a közvetítő nő.- A bírónő és a tanács meghozták döntésüket. 

 - Jó napot!- szólt nyugodt hangon a mikrofonjába a bíró.- Döntésre jutottunk a  Frewen- üggyel kapcsolatban. Megkérem a vádlottat, hogy álljon fel. A tanáccsal úgy döntöttünk, hogy a vádlott, vagyis Blair Jessica Frewen- a lány füleiben dobogott a vér, szemei könnyekben úsztak- bűnös- mondta ki a végső szót a bíró, Blair arcán pedig végigfolyt egy könnycsepp.- Büntetése 1-3 év kötelező munka a Xivantos úrállomáson. Felügyelője, azaz őre az út során, valamint napi 22 órában Russel Heavens lesz. A vádlott holnap délután ötkor fog elindulni az űrállomásra, és 1, legfeljebb 3 éven belül hazajut. 

 - Köszönjük, bírónő. Az ítélethirdetésnek vége- mondta a közvetítő, mintegy végszóként, mire mindenki elkezdett mozgolódni. Blair tehetetlenül ült a helyén, szemeiből folytak a könnyek. 

Aztán eszébe jutott, amit mondtak. A felügyelője Russel Heavens lesz. 

 - De ki az a Russel Heavens?- gondolkodott hangosan. 

 - Én vagyok- ült le mellé valaki. Blair felkapta a fejét. Ismerős volt neki a hang, csak épp azt nem tudta, hogy honnan. Jobbra fordította a fejét, és meglátta a hang tulajdonosát. A fiút, akinek nekiment a folyosón.

 - Tényleg?- húzta fel a szemöldökét.

 - Igen. Több, mint valószínű, hogy tudom a nevem- mondta mosolyogva.

 - Akkor te leszel az "őröm"?- ráncolta a szemöldökét.

 - Pontosan- bólintott Russel.

 - Csodás- motyogta Blair, miközben tüzetesebben megvizsgálta a fiú arcát. A szemei sokkal kipihentebbek voltak, és a haja se volt kócos. Pedig úgy jobban állt neki. 

 - Ne már. Nem lesz olyan rossz, mint képzeled. Legfeljebb beosztanak kutatómunkára, aztán azzal elleszel egy évig. 

 - Honnan tudod?

 - Onnan, hogy én kint dolgozok lassan két éve. 

 - És téged is beosztottak kutatni?

 - Dehogy. A férfiakat katonai munkára osztják be. A nőket kutatni- ez érdekelte a lányt.

 - Mindenkit? 

 - Igen.

 - Hát.. Oké.. De... Miért dolgozol ott? 

 - Apám miatt. Ő azt akarta, hogy legyek katona. Ezért az lettem. Ennyire egyszerű.

 - És te mi akartál lenni? Igazából?

 - Semmi- felelte egyszerűen.

 - Mindenki akart lenni valami. 

 - Én nem.

 - Dehogyneem!! Biztos volt valami!

 - Na, jó, tényleg volt. De gyerekes hülyeség. 

 - Mondd már!!- nyagatta.

 - Jó. Orvos akartam lenni. Csak aztán megtalálták a rák ellenszerét, ezért letettem róla. Aztán egy ideig boxolni, vagy birkózni akartam, de sose jött össze semmi. Aztán jött a katonaság, ami erősen esélyes volt, mert nem olyan bonyolult, és "a testi adottságaim is megfelelőek." Szóval ez maradt. De szórakoztató. 

 - Képzelem- forgatta a szemét.

 - Tènyleg jó... Csak fáraszt. 

 - Ez megérthető. Van olyan munka, ami nem fáraszt?- tette fel a költői kérdést.

 - Nincsen- látta be a fiú.- De van olyan, ami minimálisan fáraszt, és van olyan, amitől halálosan fáradtnak érzed magad. Azt hiszem, a katonaság sokkal inkább az utóbbiba tartozik. 

 - És a kutatás?

 - Az nem annyira fárasztó. De most itt hagylak, készülj holnapra. Szia- állt fel a fiú.
 - Szia- intett utána Blair, és egyedül ücsörgött tovább.